Keresztképzett kutyák, avagy eddig hagyományos módszerekkel tanítottam Nyomtatás
Olvasóink értékelése: / 39
ElégtelenKitűnő 
Írta: Vlcek Gabriella   

A keresztképzés egy nagyon érdekes szó. Igazából csak annyit takar, hogy van egy kutyánk, amelyet hagyományos módszerekkel tanítottunk és utána áttérünk klikkerezésre. Az ember azt gondolná, hogy ennek nem kell cikket szentelni, hiszen milyen probléma merülhetne fel, ha egy kutyát büntetéses módszer után pozitív megerősítéssel akarunk tanítani?!

Pedig ez a téma nem is olyan egyszerű, olyannyira nem, hogy nem is vagyok teljesen biztos abban, hogy van jogom a témában billentyűzetet ragadni. Tudni kell, hogy azóta klikkerezem, hogy Nia kutyám 4-5 hónapos volt. Előtte csalogattam, megvezettem és jutalmaztam, de soha nem volt büntetve tanítási szituációban ( büntetés alá sorolom a pórázrangatásos lábnál követést is). Ezáltal elmondható, hogy nincs tapasztalatom saját kutyával a keresztképzés során felmerülő problémákkal, mégis úgy gondolom, hogy a Népszigeti Kutyasulin szerzett tapasztalatok, az olvasottak és tanultak alapján megpróbálok egy probléma feltáró cikket írni. Aztán Rudi legfeljebb kijavít. :-) (Nem javítottam... Rudi :) )

A munkakutya-szférában és nagyon sok kutyaiskolán még mindig azok a módszerek ismertebbek, ahol a lábnálkövetést pórázrángatással, az ültetést a hátsó lenyomásával és a póráz felhúzásával, a fektetést pedig a póráz lehúzásával, a lábak kirántásával tanítják. Talán annak érdekében, hogy megértsük, miért okoz ez a módszer problémát a klikkerre való áttérés esetén, meg kell értenünk mitől működik. Legegyszerűbben fogalmazva, minden magasabb idegrendszerrel rendelkező élőlény a tapasztalatokból tanul. Tehát ha valamit csinál és annak számára pozitív következményei vannak, akkor azt gyakrabban fogja csinálni, ha valamit csinál és az eredmény negatív, akkor ritkábban. De ez akkor is igaz, ha nem általa okozott dolgokról beszélünk, hanem a körülményekről. Tehát, ha a család eszik és néha-néha elejtünk egy falatota kutyának, akkor számíthatunk rá, hogy kedvencünk nagyon hamar megtanulja, hogy ilyenkor az asztal alatt kell lebzselni. De ha ellenben azt csináljuk, hogy ha a kutya oda megy, lekeverünk neki egy maflást, szintén megtanulja, hogy amikor a család eszik, nem tanácsos az asztal közelében tartózkodni. 

A hagyományos képzés erre alapul. Vegyük a lábnál követést: a szituáció a következő: a nem képzett kutya fojtó-nyakörvvel, pórázzal felszerelve áll a gazdi (vagy kiképző) mellett, amikor is elhangzik a "Lábhoz!" vezényszó és a gazdi elindul. Természetesen a kutyának fogalma sincs mit jelent az a "Lábhoz", honnan is tudhatná, ezért elkezd úgy mászkálni, ahogy szokott. Viszont nem ez a gyakorlat, ezért, amikor a kutya eltávolodik a gazdától, sorozatos negatív impulzusokat kap, rövid, gyors rántásokat a póráztól, tehát az eltávolodásnak a büntetés a következménye. Amikor az ebzet a gazda lába mellett megy, akkor ott nincsenek rántások, ezért idővel megtanulja kikerülni a negatív ingereket és nem távolodik el a gazdi lába mellől. És ez csak egy azon gyakorlatok közül, ahol a kutya megtanulja elkerülni a büntetést. 

Ha végiggondoljuk ezt az egészet, akkor az ilyen módszer több dolgot is eredményez.  Egyrészt egy érzékenyebb kutya esetében egy gazdi mellett kullogó ebzetet kapunk eredményül, másrészt, ami a klikkerezés szempontjából nagyon fontos következmény: a kutya passzív lesz. Ennek az a nagyon egyszerű magyarázata, hogy a kutyának ezer lehetséges cselekedete van, abból csak egy helyes, tehát a többi 999-et büntetjük. A kutya nagyon hamar rájön, hogy ha nem csinál semmit, akkor az jó, mert ha csinál valamit, az többnyire nem jó.

A munkakutyás sportokban a hagyományos módszerek mellett motivációval is dolgoznak, hiszen a bírók már nem nézik jó szemmel a kedvtelenül dolgozó kutyákat. 

Szóval van egy kutyánk, amelyik imád játszani, szeret enni (klikkeres kutyának tökéletes), de mégis, amikor elkezdünk vele klikkerezni, nagyon hamar vége szakad a jó világnak.  Mert hát mi történik? Első körben elkezdjük kondicionálni, azaz mindenféle elvárás nélkül Klikk-kaja. Itt még nem lehet gond, hiszen a kutya nem csinál semmit. Az első probléma a kondicionálás után jön, az első feladat tanításánál. Hiszen mit írtunk mi? Találd ki, mit szeretnél megtanítani, gondold végig a folyamatot az elejétől a végéig és utána kezdj neki. A jó tanuló meg is teszi, kitalálja, hogy mit fog tanítani (pl. a fejlehajtást) és utána azt veszi észre, hogy a kutya nem csinál semmit, egyszerűen semmit. Lefagy és hosszú-hisszú ideig meg sem mozdul, csak bámul a gazdira. Ennek az oka az, hogy a hagyományos módszer engedelmes, ámde passzív kutyákat eredményez, míg a klikkerezéshez aktív kutyára van szükség. Amint a kutya rájön, hogy neki kell valamit csinálnia, teljesen ledöbben és vár. 

Ilyenkor szokták feladni a gazdik, hogy az ő kutyájuknál ez a módszer nem működik. Pedig hogy ne működne, csak éppen másképp kell csinálni. Első sorban meg kell tanítani a kutyát, hogy ha bármit csinál (tréning szituációban), az jó. Tehát alakítsunk ki olyan környezetet, hogy a kutya egyértelműen rájöjjön, ez klikker-idő (általában elég, ha vesszük a tálkát amiből etetjük, ,a klikkert és mindig ugyan ott gyakorlunk (lehetőleg ne olyan helyen, ahol büntetéses módszerekkel tanítottunk, hanem a szobában, vagy a kertben) és tanítsuk meg a kutyának, hogy bármit csinál, BÁRMIT, akkor az jó. Elég, ha oldalra lép, K/J. Vagy ha elfordítja a fejét (K/J), vagy ha lefekszik (K/J). Tehát bármit is csinál, legyen az akármilyen pici mozdulat, az jó, mert ezzel azt tanítjuk a kutyának: légy aktív, próbálkozz, semmiért nincs büntetés. Eleinte előfordulhat, hogy a kutya akár ötven percig meg sem mozdul. De nem fog örökké ülni. Egyszer csak megmozdul és akkor mi klikkelünk. Azt, hogy ezt mennyi ideig kell ezt csinálni,  a kutya fogja eldönteni, illetve az, hogy mennyire mélyen vésődött belé az a szabály, hogy "Ne csinálj semmit, abból rossz nem lehet". 

Amikor a kutya ténylegesen rájön, hogy az aktivitását várjuk el, akkor kezdhetünk el ténylegesen dolgozni, de itt is van egy szabály. Olyan feladattal kezdjük, amit a kutya nem tud, tehát ne a hagyományos módszerekkel tanított feladatot próbáljuk újra tanítani, hanem valami egyszerű, új dolgot. Mint az ezer dolog egy ládával, vagy más, kreativitást igénylő feladatot. 

Első időkben kerüld minden passzivitást igénylő feladat (mint a szembenézés, vagy a helyben maradás) tanítását.