Jelek bevezetése, ingerkontroll PDF Nyomtatás
Olvasóink értékelése: / 28
ElégtelenKitűnő 
Írta: Vlcek Gabriella   

A legtöbb ember nem csak egy viselkedést szeretne tanítani, hanem azt szeretné, ha az állat az adott viselkedést egy adott jelre produkálná. Hiszen mit ér, ha a kutyánk szeret leülni, de nem ül le a buszon, vagy a járdaszegély mellett?

A jel egy olyan (eleinte) semleges inger, ami kivált egy adott viselkedést. A jel fajspecifikus (azaz fajfüggő), hiszen minden élőlény másra érzékeny, mást tud könnyebben megjegyezni. A jól halló állatok sem feltétlenül képesek sok fajta hangjelet megjegyezni és megérteni, tehát mielőtt nekiállunk jelet bevezetni, nézzünk utána, hogy az adott állat mit tanul meg könnyen.
A legtöbb fejlettebb állat testjelekkel kommunikál, ezért ezekre jóval fogékonyabbak, mint a hangjelekre. A kutyák esetében általában a tanulási  sorrend a következő: test- és kézjelek, hangjelek.

Emlékszem egyszer villamoson utaztam a kutyámmal és minthogy éppen telefonon beszéltem, Niát kézzel hívtam lábhoz, és fektettem le. A környezet el volt ámulva: "Hűű, láttad, kézjelre engedelmeskedett, milyen okos!". Holott azt megtanítani, hogy a nyitott tenyér föld felé irányuló mozdulata a fekvést, vagy a kéz felemelése az ült jelenti, nagyjából fele annyi energiát igényel, mint a vezényszó megtanítása.

Tehát ha be akarunk vezetni egy jelet, akkor előre döntsük el, hogy mi legyen az. Figyeljünk rá, hogy attól, hogy más a szó, attól még lehet hasonló hangzású és ilyen esetekben sokszor keverhető. Ez nem csak a sokadik viselkedés megtanítása után fordulhat elő, hanem viszonylag alap viselkedéseknél, mint az "ül" és az "áll". Bár számunkra nagyon is különböző, a kutyák mégis keverik. Ezért általában az áll jelet a legtöbb kiképző "ÁÁÁÁÁL"-nak ejti, hogy a kutya biztosan megkülönböztesse.

Hogyan vezessük be a jelet?

A klikker képzés a jelek bevezetésében is elüt más kiképzési metódusoktól. Míg a hagyományos módszereknél megszokhattuk, hogy a jelet a viselkedés tanításával egy időben mondjuk a kutyának, a klikkerezés során elvárjuk, hogy a  kutya előbb stabilan tudja, és felajánlja a viselkedést és csak utána kötjük hozzá a jelet. Hiszen ha azt mondja nekünk valaki: Lizsuj! -nem fogjuk tudni kitalálni, hogy mit vár tőlünk. Előbb az illetőnek meg kell mutatnia, hogy mit vár tőlünk, nekünk meg kell tanulnunk a viselkedés mechanikai kivitelezését és csak utána tudjuk azt mondani: igen, tudjuk mi az a Lizsuj.
Nagyon fontos, hogy a kész viselkedéshez kössük a jelet! Tegyük fel magunknak a kérdést: mit szeretnénk? Az, hogy a "HÁTRA" szó elhangzásakor a kutya egyenesen, gyors tempóban megtegyen 10 egymás utáni lépést hátrafelé? Ebben az esetben úgy kell megtanítani a hátrálást, hogy a kutya stabilan, mindenféle kiváltó inger nélkül elinduljon hátra, megtegye az elvárt számú lépést, sőt, ne is ferdén menjen, hanem egyenesen. Hiszen ha az emberkénk elénk áll és elmutogatja, hogy álljunk rá a fura fadarabokra, állva hajtsuk be a lábunkat jobbra, majd balra, majd azt mondja: Lizsuj, akkor honnan is tudnánk, hogy ő azt szeretné, hogy helyezzük a testsúlyunkat előre és induljunk el, miközben a testsúly áthelyezésekkel kanyarodunk a sílécen? A kutyának még kevesebb esélye van kitalálni, hogy nekünk valamilyen messzibb célunk van, ezért ha észleli a jelet, azt fogja produkálni, amit előtte megtanítottunk neki. Ha utólag akarunk módosítani egy jelhez kötött viselkedésen, az általában csak bonyolítja a dolgokat és érdemes új jelhez kötni az új viselkedést, mert előfordulhat, hogy az alanyunk a jelre a régen elvárt és megerősített viselkedést fogja produkálni (jeltranszfer).

Ha úgy látjuk, hogy a kutya viselkedése pont az, amit szeretnénk, abban az esetben jöhet a következő dilemma. A jeleket ugyanis az intenzíven felajánlott viselkedésekre kell bevezetni. Azaz fontos, hogy a viselkedés felajánlása aktív legyen:

Le mernéd fogadni egy vacsorában, hogy a kutya a következő pár másodpercben felajánlja a viselkedést? Igen? Akkor elkezdheted bevezetni a jelet!
A jel bevezetését ingerszegény környezetben kezdjük el!
Várd meg, amíg az alany el kezdi a viselkedést, és amikor elkezdte, mintegy mondd (vagy mutasd) hozzá a jelet. Ha az alany végigcsinálja a viselkedést: K/J. Ha nem? Nem történik semmi. Ismételd, majd próbáld egyre előrébb és előrébb hozni a jelet.

Ha jól ismerjük az adott alanyunkat, akkor a viselkedéséből már előre fogjuk látni, hogy mikor fog megmozdulni, ilyenkor kimondhatjuk a jelet előre is. Az a lényeg, hogy az ismétlések folyamán eljussunk odáig, hogy mi kimondjuk a jelet és az alany utána elvégezze az adott viselkedést. Ismétlések során az állat összeköti a jelet a viselkedéssel. Minél több dolgot tanítunk meg az állatnak és minél több jelet tanul meg, annál rövidebb ideig fog tartani az egész viselkedés összekapcsolása a jellel.
 
Figyeljünk a testünkre: A jel bevezetésénél nagyon sok ember következetesen ad ki valamilyen mozdulatot, anélkül, hogy tudna róla. Ezek rendszerint tudatalatti türelmetlenségre, segítségre utalnak. Viszont ha épp hangjelet tanítunk, akkor előfordulhat, hogy az állat inkább a testjelnek engedelmeskedik, mint a hangjelnek. Ha szükség van rá, álljunk mereven, tegyük a kezünket a hátunk mögé, kontrolláljuk magunkat tükörben, vagy kérjünk meg valakit, hogy nézze meg.
 
Németországban élt Okos Hans, a ló, amelyik lábdobogással tudott számolni, gyököt vonni, szavakat kimondani. Mindenki, még a tulajdonos is meg volt győződve róla, hogy ez így van, hiszen Okos Hans akkor is válaszolt, ha ő nem volt a szobában. Sok tanult úriember utazott Berlinbe, hogy tanulmányozzák Okos Hansot és meg voltak győződve róla, hogy a ló egy géniusz. 
Egy pszichológus végül bebizonyította, hogy a ló valamiképpen meg lett vezetve, hiszen ha a szobában senki sem tudta a választ, akkor pontatlanul dobogott a lábával. 

Ugyanakkor viszont ha sok viselkedést tanítunk a kutyának/vagy más állatnak, akkor egy idő után óhatatlanul is belefuthatunk pár hibába.
Például, ha észrevesszük, hogy egy jel bevezetése szokatlanul sokáig tart, a kutya néha más viselkedést ajánl fel, néha meg nem reagál... Ilyenkor gondolkozzunk el. Tényleg mi bénázunk, hogy a kutya nem tudja megjegyezni a jelet, vagy a jellel magával van a gond?
Én magam is beleszaladtam egy hasonló problémába, amikor tanítottam a kutyámnak a fejrázást ("SHAKE"- ejtsd: shék). Minthogy elkapással tanítottam, ezért több hónapig tartott, míg Nia megértette, mit szeretnék. Már majdnem kész volt a gyakorlat, már majdnem teljesen stabil volt, amikor hirtelen elkezdett más viselkedést produkálni a jelre. Csak pár alkalom után értettem meg, hogy egy időközben tanított viselkedés, a "Szééégyeld magad" elnyújtott é-je a hibás. Megoldásképpen úgy gondoltam, hogy elegendő, ha az egyik viselkedést másik jelhez kötöm, de sajnos bebizonyosodott, hogy ilyenkor mind a két viselkedést új jelhez kell kötni. Ezt a tényt még nem teljesen fogadtam el, mert a "Széégyeld magad" annyira jó jel: a gyerekek és a BKV ellenőrök is nagyon szeretik, de a mai napig gyakran előfordul, hogy a jelre először megrázza a fejét és csak utána teszi az orrára a mancsát. :-)

Tehát nagyon figyeljünk a jelek hangzására, ne lehessen összetéveszteni mással.

Ha az alanyunknál sok a jelhez kötött viselkedés, akkor készítsünk hangzásszótárt.

 Egy viselkedés akkor kerül ingerkontroll alá, amennyiben megfelel az alábbi feltételek mindegyikének:

  1. A viselkedés mindig közvetlenül a kondicionált jel után fordul elő (A kutya leül, amikor azt mondják).
  2. A viselkedés soha nem fordul elő más jel hatására (ha azt mondjuk: „fekszik”, a kutya nem ajánlja fel helyette az „ül”-t.)
  3. Semmilyen más viselkedés nem érkezik válaszul a jelre (amikor azt mondjuk: „ül”, a kutya nem fog fekvéssel, vagy felugrálással és az arcunk nyalásával próbálkozni).
  4. A viselkedés soha nem fordul elő a jel távollétében
Sajnálatos módon sok ember csak az első, jobb esetben az első három feltételt tanítja meg és utána elfelejtik a negyedik pontot. A jel hiányában nem végzi el a viselkedést, természetesen nem azt jelenti, hogy egy kutya az "ÜL" ingerkontroll alá vonása után soha többé nem ülhet le. Szó sincs róla. Természetesen edzés/munka szituációról beszélünk. Azt várjuk, hogy edzésszituációban a kutya ne üljön le, hacsak nem jelezzük neki.
Most mondhatnák azt, hogy: De hát ez nem lényeges, felesleges ilyenbe energiát fektetni.
Mondhatnánk. Csakhogy nagyon sok kezdő klikkeres beleütközik abba a problémába, hogy az állat az addigi megtanult viselkedéseket ajánlja fel, körbe-körbe, bemutatva az egész repertoárját. Ilyenkor nagy a valószínűsége, hogy olyan kiképzőről van szó, aki bevezeti a jelet, de nem ismeri az ingerkontrollt, vagy csak lusta végig csinálni.
Azonban, ha azt is megtanítjuk, hogy a jel hiánya esetén a viselkedés végrehajtása nem hoz eredményt, akkor az állat edzés szituációban nem fogja az adott viselkedést felajánlani.
Ez a feladat egy kicsit több figyelmet igényel, ugyanis azután kell elkezdeni, hogy úgy tűnik, a kutya már felismeri a jel és a viselkedés közti összefüggést és még aktívan felajánlja azt. Arra az ismeretünkre építve, hogy a soha meg nem erősített viselkedés önmagától kialszik, változtatunk a követelményeket, és ezentúl csak azokat a viselkedéseket erősítjük meg, amik a jel kiadása után következtek be. Tehát, ha nem mondjuk a jelet, de a kutya felajánlja a viselkedést, akkor az eddigi tapasztalatokkal ellentétben, már nem jár K/J. A dolog nehézségét az adja, hogy akkor érhetünk el gyors sikereket, ha minél ritkábban mondjuk ki a jelet, de még éppen elegendő számban ahhoz, hogy a kutya ne zavarodjon össze és ne kezdjen mással próbálkozni. Eleinte elég, ha minden második viselkedés előtt kiadjuk a jelet, aztán ritkítjuk, majd megpróbáljuk a tétlenséget jutalmazni, méghozzá a jel kiadásával. Hiszen ha a kutya egy rövidke ideig nem csinál semmit, csak áll és mi kiadjuk a jelet, akkor ez egy jutalom: alkalmat szerzett, hogy a K/J-at is megszerezze.
 
A feltételeket a kutya diktálja. Nem mi döntjük el, hogy hány felajánlás elé ne tegyünk jelet, hanem a kutya tanulási képességei, de nagyon sok kiképző a saját félelmei miatt halad lassan, mert nem mer ritkábban jelet kiadni, mások viszont azért, mert túl nagy lépésekben akarnak haladni. Keressük meg az arany középutat, a kutya majd segít ebben.
Minél több viselkedést kötünk ingerkontroll alá, annál rövidebb ideig fog tartani egy-egy új jel megtanítása, hiszen az állatok egy idő után felismerik a szituációt.
Én az utolsó pont bevezetését kiegészítettem némi segítséggel, amit azonban csak akkor ajánlok, ha már néhány viselkedés teljesen ingerkontroll alatt van, hiszen a kutyának eddigre vannak a területen tapasztalatai. Tehát, ha már megvan a jel bevezetése (és mondjuk le is teszteltük: a tréning-szituáció feloldása után kiadtuk a jelet és a kutya engedelmeskedett), akkor elkezdjük a fent említett módszerrel ritkítani a jel kiadását. Ugyanakkor azonban, ha mi nem adunk ki jelet és a kutya nyugodtan áll, akkor K/J. Ha a kutya megette a falatot, akkor kiadjuk a jelet és ha az alany engedelmeskedik, akkor K/J. Aztán a formálás szabályai szerint kitoljuk a semmit tevés idejét, miközben időről-időre kiadjuk a jelet, és természetesen jutalmazzuk a végrehajtást.