 Bár mára a legtöbb kutyaiskolán már csak a szabadonkövetés pontosítására veszik elő a fojtó, vagy a szöges nyakörvet, mégis az utcán sétálva rengeteg nagy testű, pórázon sétáltatott kedvenc nyakában fojtóra kapcsolt nyakörvet lehet látni. És a póráz végén bizony ott lohol a rohanó-húzó kutya után, az a gazdi, aki saját bevallása szerint úgy szereti a kutyáját, mintha a gyermeke lenne. Ha megkérdeznénk tőlük, hogy a fojtó nyakörv használata segített-e abban, hogy a kutya kevésbé húzzon, vagy esetleg megszüntette-e a problémájukat, rengetegen azt mondanák, hogy valamivel jobb lett, de ez csak a saját mentségük érdekében hangzana el. Ha őszintén kellene válaszolniuk, akkor azt mondanák, hogy talán valamit, de nem jelentős, sőt, alig észrevehető változás történt. Ezt azért nem vallja be senki, mert akkor szembe kellene nézniük azzal, hogy hosszú hónapok óta minden séta folyamán fojtogatják a kutyájukat, már cél és eredmény nélkül, csak a remény miatt.
Pedig, az hogy megtanítsunk egy kutyát arra, hogy ne húzzon, egy igen egyszerű dolog. A legtöbb gazdi azt nem érti, hogy miért húz a kutya, ezért nem is tud ellene mit tenni. A húzás oka pedig igen egyszerű: a kutya elhiszi, hogy ettől gyorsabban halad, gyorsabban éri el a kívánt célt (ami sok esetben nem más, mint a előttük lévő út), és valljuk be, ez sok esetben így is van. A gazdi rágyorsít egy kicsit és máris megvan az ok-okozati összefüggés.
Minden tanítás alapja a motiváció ismerete. Nem csak azt kell megértenünk, hogy a saját kutyánkat mivel motiváljuk, hanem azt is, hogy őt mi motiválja arra, amiről esetleg le szeretnénk szoktatni. Ha tudjuk, hogy a húzás motivációja az előrejutás, akkor ezt nagyszerűen fel lehet használni jutalomként, megerősítésként. Mint minden fajta tanításnál, itt is nagyon fontos az időzítés. A legfontosabb, hogy a kutya észrevegye, hogy amíg húz, addíg nem jut előre. Ha a kutya felfedezi ezt az összefüggést, akkor már nyertünk, de ez még nem elég. Azt is fel kell fedeznie, hogy ha nem húz (sőt, a gazdi környezetében mozog), akkor viszont akció van, mozgás van. Ha nem alkalmazunk klikkert, de nagyon figyelünk az időzítésre, akkor ez önmagában is megoldja a problémánkat, de ehhez idő kell. A módszer egyszerű: abban a pillanatban, hogy a kutya elkezd húzni, megállunk és állva maradunk, amíg a póráz feszül. Abban a pillanatban viszont, hogy a póráz lelazul, azonnal elindulunk. Nagyon fontos, hogy a kutya lazítsa le a pórázt és ne mi nyújtsuk ki a kezünket, valamint az, hogy minden sétánál így menjen, amíg ez be nem áll. A kutyák nem tudják értelmezni a néha igen/néha nem variációkat, ezért ha néha szabad, akkor úgy fogják gondolni, hogy próbálkozni kell, hátha most bejön. Ugyanezen okból a húzás leszoktatására alkalmatlan a flexi póráz, hiszen a kutya nem tudja kitalálni, hogy ebben az esetben éppen meddig mehet el. Amennyiben klikkelünk, ha a kutya a közelünkben van, esetleg épp ránk néz, akkor a hatás fokozható, a kutya nemcsak arra jön rá, hogy értelmetlen húznia, mert akkor nem jut előre, hanem arra is, hogy a gazdi környezetében tartózkodni jó. Ebben az esetben a jutalom lehet akár a tempó gyorsítása is, ha az a kutyának tetszik.
|
