viselkedés formálás

Mit tehetünk, ha valami olyasmit szeretnénk tanítani, amit kutyánk nem csinál szinte soha magától, ugyanakkor jutalomfalat lobogtatásával sem tudjuk rávenni? Ilyen feladat például, ha integetni szeretnénk megtanítani a kutyát. Mindenki el tudja képzelni, hogy elég sokáig kellene várnunk, hogy a kutyánk egyszer csak integessen egyet, hogy mi klikkelni tudunk. Másrészt az is belátható, hogy hiába lóbálunk az orra előtt egy virslit, nem fog rájönni, hogy attól jobb lábbal integetni kellene. Mi lehet tehát a megoldás? A probléma megoldása abban rejlik, hogy nincs szükség arra, hogy elsőre egy tökéletes integetést produkáljon. Elég ha csak valami olyasmit csinál, ami a végleges gyakorlat irányába mutat. Vagyis elsőre nem várjuk el a véglegest viselkedést, hanem csak egy nagyon-nagyom kezdetleges változatát tanítjuk.

Az integetés esetében első lépésnek az is elég, ha az ülő kutya, mondjuk áthelyezi a súlypontját a bal első lábára. Ültessük le a kutyát és várjunk. Biztos, hogy előbb utóbb mocorogni fog. Ha felállna, ültessük le újra. Mihelyst egy kicsit is valamelyik mellső lábát megemeli (vagy akár csak leveszi róla súlyát) K/J. Ismételjük a gyakorlatot, amíg a kutya nem kezdi tudatosan emelgetni a lábát. (lehetőleg ugyanarra a lábára koncentráljunk – mondjuk a jobb lábra – mert ez könnyebbé teszi neki is a felismerést) Ha úgy gondoljuk, hogy már tudatosan helyezgeti át a súlypontját mindig, lépjünk a következő szintre.

Változtassunk szabályokat. Most már nem jár K/J a súlypontváltásra, csak akkor ha egy picit el is emeli a lábát a földtől, ha nem emelte, akkor nem kap. Dolgozzunk megint egy darabig az új kritérium szerint. Észrevesszük majd, hogy egyre sűrűbben emeli a lábát el a földtől. Amint úgy gondoljuk, hogy stabil a lábemelés, ismét emeljük a szintet és most már csak akkor van K/J, ha mondjuk fél magasságba emelte a lábát. A lényeg, hogy minél apróbb lépésekben emeljük a követelményeinket, és soha ne lépjünk akkorát, hogy a következő szint teljesítésére a kutya esélytelen legyen. E módszer segítségével gyakorlatilag bármilyen cselekvés megtanítható, még akkor is, ha magától a kutya soha nem produkálja és nem is kötődik hozzá felesleges illetve nem kívánatos jel, mint mondjuk a rávezetéses módszernél. Itt is van azonban buktató. E módszer helyes alkalmazása, gondos tervezést, fantáziát, önfegyelmet és nagyon pontos időzítést kíván meg a kiképzőtől. Mindig pontosan tudnunk kell, hol vagyunk most és hova tartunk és milyen úton fogunk eljutni oda (az egyes lépéseket pontosan meg kell tervezni és be kell tartani a kiképzés során).